2007. szeptember 29., szombat

1996. július 22., 6,35



Kb. 10 perce annak, hogy felkeltem. Csabi költött azzal, hogy Dezső! Né...né...né. Én már nem láttam azt amit ő, de állítólag egy nagy gyík (valami gekkóféle talán) költözött be az általunk bérelt szobába és éppen a fejem mellett, az ágy karfáján zsezsegett, mikor Csabi felébredt. Mire mindektten felkeltünk, hogy kinyírjuk, gyíkkoma letűnt, felszívódott a négy fal között. Csabi elmondása szerint lehetett vagy 35-40 cm az állat. A leírás szerint elég rémisztő, hülyére be is szartam, mert én nagyon írtózom a hüllőktől.
Így biza, a mai nap jól kezdődik, máris megvolt az első ijedtség. Ami pedig az éjszakát illeti, talán csak annyit, hogy rettenetes meleg volt, csorgott rólam a víz és emiatt alig tudtam valamit aludni. De mindezeket leszámítva minden szuper.
A tegnapi napból kimaradt egy fontos momentum, az most pótolni fogom. Mikor kijöttünk a Vörös Erődből, mint azt már említettem - többek közt - kígyóbűvölük is várták a turistákat. Csabi be is vállalt egy érdekes mutatványt, agy nagy pitont a nyakába akasztottak, egy kosárban meg a fejére tettek egy elég szép méretű királykobrát. Túlélte...

21 óra 13 perc

A mai nap is - akárcsak a tegnapi - fantasztikus volt. A reggeli sikertelen gyíkvadászatot egy rövid alvás követte, majd az éjszakai izzadság lemosása, ezt követően pedig egy "kiadós" reggeli, mely 5-5 banánból állt
(tudni kell azt, hogy az indiai banán méreteiben sokkal kisebb, mint amit mi ismerünk és mézédes).
Reggeli után a nyakunkba vettük a várost. Első utunk a Delhi-i Magyar Kulturális és Információs Központba vezetett, ahol meglepően udvariasan és kedvesen fogadtak bennünket és teljes mértékű segítőkészségről biztosítottak. Mintha nem is egy állami hivatalba tévedt volna be az ember, mégha olyan messze is Budapesttől. Rövid beszélgetésünket követően, melyben elmondtuk, hogy milyen terveink vannak, milyen helyekre szeretnénk eljutni, címeket és kontakt személyeket adtak szinte minden helyszínen, akikhez útjaink során nyugodtan fordulhatunk. Sőt mi több, szerdára két ajánlólvelet is elkészítenek. Azt is sikerült megbeszélnünk velük, hogy utazásaink során náluk hagyjuk csomagjaink és pénzünk felesleges részét. Ledöbbentő, hogy mennyire udvariasak, kedvesek és segítőkészek.
A kulturális központ után utunkat az Indira Gandhi Memorial House irányába vettük, ami nem egyéb, mint Indira Gandhi valamikori lakásában berendezett emlékház. Képek, személyes
tárgyak, újságcikkek vannak kiállítva. Ugyancsak ki van állítva az a szárí melyet Indira Gandhi
viselt mikor két bodyguardja 1984 decemberében rálőtt és meggyilkolta.
Fotózni sajnos nem lehetett, az emlékházat a katonaság őrzi.
Miután erre is sort került, elrohantunk egy Youth Hostelbe szállás után érdeklődni, hisz holnap lejár a másik motelban a szállásfoglalás és nem akarunk továbbra is ott maradni. Őszintén, főleg én nem akarok maradni, amióta kiderült, hogy kikkel lakunk együtt (a gekkóra gondolok :)). Sajnos az árak a Youth Hostelben sem nekünk valóak, így muszáj lesz a másik szálláson hosszabbítani és a gekkóval együttlakni.
Miután meggyőződtünk arról, hogy tulajdonképpen Delhi egyik legolcsóbb szálláshelyén lakunk :), elindultunk a parlamet irányába (hindiül Sansad Bhavan). Gyönyörű látvány, érdekes épületsor, hiszen egymás mellett áll a parlament régi és új épülete. Annak ellenére, hogy az épület fotózása tiltott volt, sikerült mégis néhány filmkockát elkattintani, remélem jól kijöttek
(az itt látható képek egyike sem saját felvétel, ennek oka pedig az, hogy ottjártamkor nem rendelkeztem digitális fotógéppel, a klasszikus fényképek pedig még mindig nincsenek beszkennelve).





A Parlament épülete madártávlatból...



... és szemből


A Parlament épületének meglátogatása után utunkat az India Kapu (India Gate) felé vettük, mely a Parlament épületével szemben lévő sugárút másik végén fekszik. Nem volt igazán nagy dobás, engem a bukaresti Diadalívre emlékeztetett (az India Kapu egy 42 méter magas kőépítmény, mely a Rajpath út keleti végén található. Tulajdonképpen egy emlékmű azon katonák emlékére, akik az első világháborúban és az 1919-es afghán fiaskó idején vesztették életüket. Állítólag 85.000 elhunyt katona nevét tartalmazza).


India Kapu nappal


... és éjszaka

Mivel elég közel esik az India Kapuhoz, meglátogattuk a Humájum mauzóleumot, temetkezési emlékművet. Ez viszont fantasztikus. Gyönyörű épületegyüttes, mely, akárcsak a Vörös Erőd, vörös homokkőből készült. Amit fontos tudni róla, hogy a 16. század közepén készült, Humájum moghul uralkodó felesége, Hadzsi Begum építette férje tiszteletére és emlékére. Művészettörténészek szerint a korai moghul építészet egyik iskolapéldája. Egyesek úgy is emlegetik, mint az agrai Tádzs Mahal előfutárát. A sírkertben még több temetkezési emlékhely található, egyesek más stílusban épültek és ezzel is színesebbé teszik a látványt.

A temetkezési emlékmű


Az uralkodó fehér márványkoporsója

Miután alaposan végigjártuk a síremléket és egy kicsit kifújtuk magunkat a fák árnyékában, úgy döntöttünk, hogy az ebéd előtti programba még belefér a delhi-i régi erőd (angol nevén: Old Fort, hindi nevén: Purana Qila). Méreteiben és pompájában ugyan elmarad a Vörös Erőd mellett, de megérte ezt is végigjárni. Feltételezések szerint a régi erőd nem egyéb, mint a valamikori Indaprastha, vagyis az eredeti Delhi helye. (A Purana Qilát Sher Sáh afghán uralkodó építtette 1538 és 1545 között, miuát legyőzte Humájunt és hosszabb időre megszakította a moghulok uralmát Delhiben. Az erődöt masszív falak veszik körül, a bejárást pedig három óriási bástya biztosítja. Az kertben található épületegyettütest az uralkodó sírhelye, néhány hozzátartozó temetkezési helye és egy mecset alkotja).


Purana Qila, azaz az Ó-Erőd

Részlet az Ó-Erődből


Mivel nem igazán bírtunk magunkkal, úgy döntöttünk, hogy haladunk tovább a megnézésre érdemes helyszínek látogatásával, így utunkat az évszázados csillagvizsgáló, a Jantar Mantar irányába vettük. Érdekesmód, ez is vörös homokkőből épült. De viszont egy dolog biztos, ha ide belépsz anélkül, hogy tudnád, hogy mik azok az építményszerűségek, akkor azt hiszed, hogy egy valamikori gyerekjátszótérre tévedtél be. Viszont kicsit utánaolvasva, tájékozódva, megdöbbetntő, hogy ennyire kezdetleges eszközökkel és módszerekkel már 1700 környékén képesek voltak elég nagy pontossággal megállapítani a bolygók állását, a Földnek a csillagokhoz, bolygókhoz viszonyított távolságát vagy az elkövetkező évek csillagászati eseményeit (napfogyatkozás, holdfogyatkozás stb.). (A csillagvizsgálót II. Jai Singh építtette 1725-ben)


Légi felvétel a Jantar Mantarról...




Egy speciális mérőeszköz...


(folyt. köv.)



2007. szeptember 19., szerda

1996. július 21., 19.15 (New Delhi)


És megérkezett az első este Indiában. Hosszúra sikerült a mai nap, de meg is van az eredménye, hiszen mindketten hulla fáradtak vagyunk. De azért röviden álljon itt a mai nap.


Itteni idő szerint reggel 7 óra 50 perckor szerencsésen földet értünk. Az utolsó fél óra repülőút nagyon kínos volt, maga volt a pokol. Erős szélben kezdtünk neki a leszállásnak és a böhöm nagy gépet a szél úgy tette-vette, mint a gyerek a matchboxot, szinte azt csinált vele, amit csak akart. De végülis kibírtuk és szerencsésen földet is értünk.


A reptéren kb. egy órát tökölődtek velünk: hosszas útlevélvizsgálat, még hosszasabb és alaposabb csomagátvizsgálás, a csomagok kiváltása, pénzbeváltás stb. Mire kiértünk a reptér épülete elé, a taxi- és buszsofőrökön kívül senki sem volt, na de ők annál nagyobb létszámban. Több tízen, ha nem százan vettek körbe és mindenki a saját autóját és díjait dícsérgette, természetesen mindezt úgy tettek, hogy egymás átkiabálták.


Nagy nehézségek árán egy buszossal kiegyeztünk abba, hogy 60 Rs. fejében beszállít a Paharganjba, ahol mi megszállni szándékoztunk (a Lonely Planet szerint ez a legolcsóbb helyek egyike). Egy turisztikai iroda segítségével jutottunk szálláshoz, a szoba ára 180 Rs. volt, gyorsan ki is béreltük két éjszakára, hiszen most ennyit tervezünk Delhiben tölteni. Maga a szoba nem nagy dobás, van négy fala, egy mennyezete, két ablaka, egy kis fürdőszobája és egy air conditioning gépe, ami nem más, mint egy, a szoba közepén található nagy fém doboz, amelyben víz van és egy nagy és eléggé zajos motor, ami egy ventilátort hoz mozgásba. (Egy kicsit sarkítva, a szerkezet lényege az volt, hogy semmiképpen nem igazán lehetett aludni: ha kikapcsoltad a gépezetet a meleg miatt volt képtelenség aludni, ha meg működött, akkor a motor és a ventilátor együttes zúgása-búgása hiúsította meg mindenféle alvási elképzelésed).


Miután sikerült szobát bérelni, el is szaladtunk a városba kicsit szétnézni. Szörnyű dolog, hogy nem tudsz kettőt lépni úgy, hogy a riksások hada le ne támadjon. Biztos ehhez is hozzá kell szokni. Mindenhová el akarnak vinni, még oda is elvinnének jó pénzért, ahová eszed ágában sincs menni.


Dél körül sikerült telefonálni haza, Szovátára, így a szülők is megnyugodhattak, hogy megérkeztünk, minden rendben van. Telefonálás után irány ebédelni. És akkor álljon itt az első igazi indiai menüm és a részemről kapott jellemzése: vegetable soup - jó és olcsó, fish curry - isteni, kissé drága, rice with vegetables - isteni, kissé drága. Mindez egy akkora adag kaját jelentett, hogy meg sem tudtam enni, annak ellenére, hogy istenien finom volt, nagyon ízlett.
Ebéd után irány a Vörös Erőd. (angol nevén Red Fort, hindiül Lal Qila. A vörös homokkőből készült erődítményt Sáh Dzsehán kezdte el építeni 1638-ban. Az építkezés 1648-ban ért véget. Sáh Dzsehán ide akarta átköltöztetni a fejedelmi udvart, de terve nem sikerült, ugyanis fia, Aurangzeb közben az agrai erődbe bebörtönöztette apját. Hogy miért is került erre sor, az a későbbiekben derül ki :). A Vörös Erőd a moghul uralom idején épült, a moghul építészet egyik remekműve, gyöngyszeme. Grandiózus méretei, az erődben látható pompa a mogul építészet jegyeit hordják magukon. Az erőd meglátogatása, az ott eltöltött órák felüdülésnek számítanak Ó-Delhi zajos sikátorai után. Mint minden történelmi emlékmű esetében, a Vörös Erőd előtt is bazár, kígyóbűvölők és elefánt-taxik várják a turistákat. Érdemes meglátogatni).
Fantasztikus élmény volt, mindenkinek ajánlani tudom, annál is inkább, hogy India egyik leggrandiózusabb ilyen építészeti alkotása.
A Vörös Erőd főbejárata


Belső kép


Az erődítmény egyik fala

Több órás séta után hagytuk el a Vörös Erődöt, teljesen lenyűgözve. A Vörös Erődöt követte rögtön a Dzsámi Maszdzsid. Akárcsak a Vörös Erőd, ez is fantasztikus szép, lenyűgöző látvány. (A Dzsámi Maszdzsid, angolosan Great Mosque, hindiül pedig Jami Masjid nem egyéb, mint India legnagyobb mecsete. Építése ugyanazon uralkodó Sáh Dzsehán nevéhez fűzödik, akárcsak a Vörös Erőd is. Építése 1644 és 1658 között tartott. Három hatalmas méretű bejárattal és két, egyenként 40 méter magas minarettel rendelkezik. Belső udvara több mint 25.000 hívő befogadására képes. A mecset keleti részéről gyönyörű rálátás nyílik a Vörös Erődre.)

A mecset főbejárata
A mecset egy másik kapuja, bejárata

Mindkét építészeti remekmű hihetetlenül gyönyörű volt.
Tekintettel arra, hogy egész éjjel utaztunk és a délelőtt folyamán sem volt idő pihenni, a mecsetbeli látogatás után haza is vonultunk és egy kiadós fürdés, egy gyümölcs-vacsora és a napi élmények megtárgyalása után nyugovóra is tértünk, hiszen másnap fontos dolgok elé néztünk, sok szerveznivaló van, ezért korán kell kelni. Hogy mit is kell megszervezni? Az talán majd a következő naplóbejegyzésben lesz olvasható...

2007. szeptember 13., csütörtök

1996. július 21. - A repülőút viszontagságai

Ami ezután következik, az tulajdonképpen az út alatt írt naplóm szinte szó szerinti változata. Egyezzünk meg abban, hogy ami dőlt betűs rész, az a naplóm változatlan visszaadása, ami pedig színessel lesz beleírva, azok utólagos hozzáfűzések, magyarázatok. És akkor induljunk el együtt is Nagy Útra, járjunk be együtt a mesés Indiát.
Valahol fent 10.000 méter magasban egy kiba nagy repülőgépen. Azt hiszem megkezdődött a Nagy Út. Nem ment a legsimábban, de elkezdődött. Nekivágtunk és már nincs visszaút, ezt már végig kell csinálni. De kezdjem csak mindjárt a legelején.

Az otthoni búcsúzás nehéz volt. Nagyon sajnáltam anyut és még mindig félek, hogy a sok idegességtől nehogy valami baja legyen, mire hazamegyek. Nehezen, de eljöttem otthonról és 18-án reggel érkeztem meg Budapestre. Két napig voltam Pesten, a napi program futás-futás-futás (utolsó szervezési kérdések, még néhány találkozó előttünk már kintjárt emberekkel, filmvásárlás és egyéb elintézésre váró ügyek).

De végre eljött július 20, a repülés napja. Reggel elég későn érkeztem, de nem sokkal a felkelés után elkapott az utazás előtti idegesség. Valami nagyon szar érzés volt, utoljára ehhez hasonlót az érettségi előtti reggelen éreztem.

Nagyon nehezen telt az idő, de végre eljött az indulás órája. Ezzel szinte egyszerre kezdődtek azonban a kmplikációk is. A sok, előre nem sejtett meglepetés közül a legszarabb az volt, hogy Pesten a reptéren szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a repülőjegy nem nyitott jegy, habár nekünk annak adták el. Azt hittem, hogy agyvérzést kapok mikor megtudtam, hogy a visszaút idejét nem mi szabjuk meg, hanem november 4. napja. Nehezen sikerült magnyugtassam magam, hogy tulajdonképpen semmi pánik, majd Delhiben megpróbáljuk elintézni, hiszen erre elméletileg van lehetőségünk.

Túltettem magam ezen és egy pesti szerencsés felszállás és egy bukaresti szerencsés földetérés után következett a második nagy pofon. Az otopeni meglepetés abból állt, hogy kiderült, nem szerepelünk a Bukarest-Delhi utaslistán. Mit mondjak, nem volt kellemes meglepetés, mikor megtudtuk, hogy nincs esélyünk elutazni, hacsak valaki valamilyen okból le nem marad a gépről. Mázlink volt, 3 utas nem jelent meg és így az általuk szabadon maradt helyekre feltessékeltek minket.

Summa summarum: útban vagyunk Delhi fele.

Egy kis helyzetjelentés a repülőgépből: jelenleg Irak fölött repülünk, Bagdadtól északra és Tabriz irányába tartunk. Paramétereink:
- repülési magasság: 10.100 m;
- repülési sebesség: 968 km/h (eddigi legnagyobb: 1011 km/h );
- külső hőmérséklet: -45 C;
Nemrég fejeztem be a vacsorát, ami nagyon finom és kiadós volt. Négy fogást szolgátak fel a következő sorrendben: zöldségsaláta, ananászos csirke zöldborssal és rizzsel, cipó sonkával, sajttal és vajjal és fagylalt. Mindezek mellett kijárt a kávé és töménytelen mennyiségű üdítő (gondolom itt illene megjegyeznem, hogy a TAROM légitársasággal utaztunk, akkor még volt járata Delhibe). Egyszóval az ellátás fantasztikus volt, nagyon jól laktam, annál is inkább, hogy a Budapest- Bukarest MALÉV útvonalon is szolgáltak fel kaját.
Most abbahagyom egy kicsit a naplóírást, mert egy film kezdődik: Up Close Robert Redford és Michelle Pfeiffer főszereplésével...

Rájöttem, hogy nincs kedvem a filmet nézni, így hát újra írok néhány sort.
Mellettem két indiai gyerek ül, egyetemisták Ukrajnában. Már elég sokat beszélgettem azzal, amelyi közvetlenül mellettem ül.
Nem is tudom, még miről írhatnék... Mostmár megnyugodtam, beletörődtem abba, hogy menni kell. Én akartam, hogy így legyen, én kell tehát ezt most végigcsináljam. És végig is fogom csinálni, bármi is lesz. Vagyok én olyan fasza fiú, hogy ezt becsülettel végigcsináljam.
Nagyon remélem, hogy ez az egész repülőjegy história is megoldódik és akkor minden korrekt lesz.
Amúgy alig várom már, hogy leszálljon a gép, megérkezzünk Indiába. Nagyon kíváncsi vagyok már, remélem nem fog kelleni csalódni.
Közben egy lapban megtaláltam a repülőgépünk technikai leírását, álljon ez is itt: AIRBUS 310/325 (a TAROM-nak két ilyen gépe van). Helyek száma 209, repülési sebbeség 850 km/h, hossza 46,6 m, maximális terhelhetőség felszálláskor 164 tonna, maximális terhelés esetén egy tankkal megtett út hossza 10.186 km.
Apropó, sokan ijesztegettek a repüléssel. Meg kell mondjam, hogy nem is olyan szörnyű a le és felszállás, mint ahogy azt sokan elmondták. Maga az út is kényelmes, élvezhető (8 zenecsatorna, meleg takaró, kaja, pia, filmek, egyszóval minden szükséges ahhoz, hogy 7 óra 50 percet a levegőben kellemesen eltölthess).
Na basszus, ez viszont kurva szar volt. Ez a kiba nagy gép csinált egy luppingot (légritka térben történő szabadesés) és az egész gyomrom az agyamba költözött. Tulajdonképpen olyan, mint amit érzel amikor egy lifttel indulsz, csak ezerszer erőteljesebb.
Közben kivirradt és gyönyörű a kilátás. Készítettem is néhány fotót, kíváncsi vagyok mi lesz belőle. Az egész olyan, mint egy mesében: alattunk egy nagy habtenger és amerre csak ellátsz, apró picike felhőcskék. A napfelkelte is szenzációs volt, ezernyi színben szikrázott a keleti zenit.
Csabi mellettem már a szálláshelyeket bújja (tudniillik a Lonely Planet utazási kalauzt böngészte, szállások után keresgélve).
Apropó, máris sikerült lebaszatnom magam. Történt ugyanis, hogy engedély nélkül átballagtam a gép első részében található business class-ra. Nem akartam egyebet, csak egy pár fotót készíteni, erre meg a steward bácsi jól lekapott, hogy nekem ott semmi keresnivalóm nincs. Ezt is átéltem :).

Nemsokára kezdődik a leszállás, úgyhogy viszlát, a későbbiekben...

2007. szeptember 12., szerda

Most tényleg indul


Júliusban már azt írtam, hogy elindul az újabb blog. Akkor nem lett belőle semmi. Remélem most lesz. És akkor álljon itt az első igazi bejegyzés.


Biztos mindenkiben feltevődik az a kérdés, hogy miként és főleg miért India. Ne feledjük, mikor mindez történt, még csak 1996-ot írtunk és én alig töltöttem be a 21. életévem. A kérdésre adott válasz egyszerű, de nem racionális: ez számomra valahol meg volt írva, másképp nem tudom megmagyarázni azt az eseménysort, ami első ránézésre teljesen véletlenül, sok esetben pedig mintha magától haladt volna abba az irányba, hogy eljussak Indiába.


A történet a Bolyai Farkas Elméleti Líceum egy XI. osztályának fizika óráján kezdődött, mikor Krézsek Csaba barátommal és osztálytársammal nagy meglepetéssel tapasztaltuk, hogy mindketten egy-egy Indiával kapcsolatos könyvet olvasgattunk a pad alatt (Ha az emlékezetm nem csal, én talán éppen a Baktay féle Indiát olvasgattam, amit Tonk Sándor barátomtól kaptam kölcsön). A kölcsönös meglepetés után viszont nagyon gyorsan eldöntöttük azt, hogy mindkettőnket érdekel India, az indiai vallások, a kultúra, éppen ezért nekünk el kell mennünk Indiába.

Teltek az évek, közben mindketten egyetemisták lettünk Kolozsváron, de a nagy cél továbbra is fennmaradt: el kell menni Indiába. Sokat beszéltünk, még többet álmodoztunk róla. Aztán 1995-től el is kezdtünk tevékenykedni az ügy érdekében. Egyre többet olvasgattunk, elkezdtük az útitervet kidolgozni, egy pályázati dokumentációt összeállítani, majd pedig szponzorokat és támogatókat keresni. Ez volt a leghúzósabb része, de nagy nehezen ez is összeállt. Közben nagyon sok barátunk, de a szüleim is rajtunk nevetgéltek, szórakoztak mondván: Ja, Indiába készültök? Szuper! Jó utat. vagy Jó-jó, gyűjtsétek a pénzt! vagy egyszerűen csak hülyének néztek.

A szervezés, mintegy évet vett fel, ezalatt mindenki rajtunk szórakozott. A meglepetés akkor állt be, mikor június-júliusban barátokkal találkozva megkérdezték, hogy hogysmint, mit csinálok és mondtam nekik, hogy júliusban indulás Indiába. Akkor következett a pofára esés, akkor kezdték az emberek hinni, hogy tulajdonkléppen tényleg elmegyek. Ugyanez volt a szüleimmel is: amíg nem mentem haza a bepecsételt vízummal és a megvásárolt repülőjeggyel, addig nem is vettek komolyan. Utána meg kezdődött a féltés, a rimánkodás, sok esetben a lebeszélés.

Na de vissza a történethez.
Eljött az indulás pillanata, amikor szinte könnyes búcsút vettem a családtól, a szűk baráti körtől és a barátnőmtől és elindultam Budapestre, hiszen annak ellenére, hogy Tarom járattal repültünk, sokkal olcsóbb volt a jegyet Budapesten megvásárolni, mintsem az országhatáron belül valahol. Így repülnünk kellett Budapest-Bukarest vonalon is. Budapesten még pár nap, néhány utolsó információ begyűjtése, aztán indulás a mesés Keletre, az ezerarcú Indiába...
(foly. köv.)

2007. július 6., péntek


Elérkezett az a pillanat, mikor útjára bocsátom második blogomat. Mint arról már a címe is árulkodik, az indiai naplóm és emlékeim összefoglalása lesz olvasható ezen a blogon. Remélem kellemes olvasmány lesz minden, Kelet iránt érdeklődő személy számára és nem csak.