1996. július 21. - A repülőút viszontagságai

Ami ezután következik, az tulajdonképpen az út alatt írt naplóm szinte szó szerinti változata. Egyezzünk meg abban, hogy ami dőlt betűs rész, az a naplóm változatlan visszaadása, ami pedig színessel lesz beleírva, azok utólagos hozzáfűzések, magyarázatok. És akkor induljunk el együtt is Nagy Útra, járjunk be együtt a mesés Indiát.

Valahol fent 10.000 méter magasban egy kiba nagy repülőgépen. Azt hiszem megkezdődött a Nagy Út. Nem ment a legsimábban, de elkezdődött. Nekivágtunk és már nincs visszaút, ezt már végig kell csinálni. De kezdjem csak mindjárt a legelején.

Az otthoni búcsúzás nehéz volt. Nagyon sajnáltam anyut és még mindig félek, hogy a sok idegességtől nehogy valami baja legyen, mire hazamegyek. Nehezen, de eljöttem otthonról és 18-án reggel érkeztem meg Budapestre. Két napig voltam Pesten, a napi program futás-futás-futás (utolsó szervezési kérdések, még néhány találkozó előttünk már kintjárt emberekkel, filmvásárlás és egyéb elintézésre váró ügyek).

De végre eljött július 20, a repülés napja. Reggel elég későn érkeztem, de nem sokkal a felkelés után elkapott az utazás előtti idegesség. Valami nagyon szar érzés volt, utoljára ehhez hasonlót az érettségi előtti reggelen éreztem.

Nagyon nehezen telt az idő, de végre eljött az indulás órája. Ezzel szinte egyszerre kezdődtek azonban a kmplikációk is. A sok, előre nem sejtett meglepetés közül a legszarabb az volt, hogy Pesten a reptéren szembesültünk azzal a ténnyel, hogy a repülőjegy nem nyitott jegy, habár nekünk annak adták el. Azt hittem, hogy agyvérzést kapok mikor megtudtam, hogy a visszaút idejét nem mi szabjuk meg, hanem november 4. napja. Nehezen sikerült magnyugtassam magam, hogy tulajdonképpen semmi pánik, majd Delhiben megpróbáljuk elintézni, hiszen erre elméletileg van lehetőségünk.

Túltettem magam ezen és egy pesti szerencsés felszállás és egy bukaresti szerencsés földetérés után következett a második nagy pofon. Az otopeni meglepetés abból állt, hogy kiderült, nem szerepelünk a Bukarest-Delhi utaslistán. Mit mondjak, nem volt kellemes meglepetés, mikor megtudtuk, hogy nincs esélyünk elutazni, hacsak valaki valamilyen okból le nem marad a gépről. Mázlink volt, 3 utas nem jelent meg és így az általuk szabadon maradt helyekre feltessékeltek minket.

Summa summarum: útban vagyunk Delhi fele.

Egy kis helyzetjelentés a repülőgépből: jelenleg Irak fölött repülünk, Bagdadtól északra és Tabriz irányába tartunk. Paramétereink:

- repülési magasság: 10.100 m;

- repülési sebesség: 968 km/h (eddigi legnagyobb: 1011 km/h );

- külső hőmérséklet: -45 C;

Nemrég fejeztem be a vacsorát, ami nagyon finom és kiadós volt. Négy fogást szolgátak fel a következő sorrendben: zöldségsaláta, ananászos csirke zöldborssal és rizzsel, cipó sonkával, sajttal és vajjal és fagylalt. Mindezek mellett kijárt a kávé és töménytelen mennyiségű üdítő (gondolom itt illene megjegyeznem, hogy a TAROM légitársasággal utaztunk, akkor még volt járata Delhibe). Egyszóval az ellátás fantasztikus volt, nagyon jól laktam, annál is inkább, hogy a Budapest- Bukarest MALÉV útvonalon is szolgáltak fel kaját.

Most abbahagyom egy kicsit a naplóírást, mert egy film kezdődik: Up Close Robert Redford és Michelle Pfeiffer főszereplésével...

Rájöttem, hogy nincs kedvem a filmet nézni, így hát újra írok néhány sort.

Mellettem két indiai gyerek ül, egyetemisták Ukrajnában. Már elég sokat beszélgettem azzal, amelyi közvetlenül mellettem ül.

Nem is tudom, még miről írhatnék... Mostmár megnyugodtam, beletörődtem abba, hogy menni kell. Én akartam, hogy így legyen, én kell tehát ezt most végigcsináljam. És végig is fogom csinálni, bármi is lesz. Vagyok én olyan fasza fiú, hogy ezt becsülettel végigcsináljam.

Nagyon remélem, hogy ez az egész repülőjegy história is megoldódik és akkor minden korrekt lesz.

Amúgy alig várom már, hogy leszálljon a gép, megérkezzünk Indiába. Nagyon kíváncsi vagyok már, remélem nem fog kelleni csalódni.

Közben egy lapban megtaláltam a repülőgépünk technikai leírását, álljon ez is itt: AIRBUS 310/325 (a TAROM-nak két ilyen gépe van). Helyek száma 209, repülési sebbeség 850 km/h, hossza 46,6 m, maximális terhelhetőség felszálláskor 164 tonna, maximális terhelés esetén egy tankkal megtett út hossza 10.186 km.

Apropó, sokan ijesztegettek a repüléssel. Meg kell mondjam, hogy nem is olyan szörnyű a le és felszállás, mint ahogy azt sokan elmondták. Maga az út is kényelmes, élvezhető (8 zenecsatorna, meleg takaró, kaja, pia, filmek, egyszóval minden szükséges ahhoz, hogy 7 óra 50 percet a levegőben kellemesen eltölthess).

Na basszus, ez viszont kurva szar volt. Ez a kiba nagy gép csinált egy luppingot (légritka térben történő szabadesés) és az egész gyomrom az agyamba költözött. Tulajdonképpen olyan, mint amit érzel amikor egy lifttel indulsz, csak ezerszer erőteljesebb.

Közben kivirradt és gyönyörű a kilátás. Készítettem is néhány fotót, kíváncsi vagyok mi lesz belőle. Az egész olyan, mint egy mesében: alattunk egy nagy habtenger és amerre csak ellátsz, apró picike felhőcskék. A napfelkelte is szenzációs volt, ezernyi színben szikrázott a keleti zenit.

Csabi mellettem már a szálláshelyeket bújja (tudniillik a Lonely Planet utazási kalauzt böngészte, szállások után keresgélve).

Apropó, máris sikerült lebaszatnom magam. Történt ugyanis, hogy engedély nélkül átballagtam a gép első részében található business class-ra. Nem akartam egyebet, csak egy pár fotót készíteni, erre meg a steward bácsi jól lekapott, hogy nekem ott semmi keresnivalóm nincs. Ezt is átéltem :).

Nemsokára kezdődik a leszállás, úgyhogy viszlát, a későbbiekben...